Álmaink

ÁLOM ÁLOM …VAJON MIT JELENTESZ ? p12

 

FOGALMA : Olyan alvás közben zajló komplex tudattalan érzékszervi folyamat, amely a valóságos élmény képzetét kelti az álmodóban.

TÉNYEK

Alvás nélkül nincs élet , ha nem tudunk  aludni az hosszú távon elmebajhoz ,majd  halálhoz is vezethet.

Életünk során 80 év alatt kb 24 évet töltünk alvással .Életünk 36% -át alusszuk át és közben szinte mindig álmodunk. Az emberek négyötöde tudja felidézni az álmait.

Minden ember álmodik még akkor is ha nem emlékszik rá .

FUNKCIÓI

Tanulás – ez azt jelenti , hogy az álmodás során rögzülnek a nappal tanult dolgok a neurobiológusok kísérletei alapján.

Tudattalan információ feldolgozás- minden ami történik velük annak nagy része a tudattalanba kerül. Csak kis része tudatosul. Az álmok során az agy igyekszik a rengeteg információt feldolgozni az álmodás során.

SZAKASZAI alvó nő

Mély alvás

Felszínes alvás REM / Rapid Eye Movement / Gyors szemmozgásos alvás

 

Freud  szerint  az álom a tudattalanhoz vezető királyi út , az eltitkolt vágyak szimbolikus megvalósulása

Carl Gustav Jung szerint az álmok nem csak primitív ösztönök , hanem az erkölcsi hajlam elfojtása miatt keletkezett feszültségek megjelenése.

Jung az álomfejtést komplex lehetőségnek tekintette , azt állítja,  hogy minden személy vagy tárgy ami megjelenik az álomban az álmodó saját tudattalan kivetülése is lehet .

ÁLOMFAJTÁK                               csaj repül város felett

visszatérő álmok

vágyálmok

jósálmok

kompenzáló álmok

rémálmok

NÉHÁNY PÉLDA A VISSZATÉRŐ ÁLMOKRA

  1. Porlik töredezik , kihullik a fogam —félénkség, önbizalomhiány , önértékelési problémák, szorongás.
  2. Diplomám ellenére újra iskolába / vizsgázni kell járnom —önbizalomhiány ,kishitűség, megbukás, csőd az életúton valamilyen területen , erős megfelelési kényszer .
  3. Nem tudom kinyitni a szemem akárhogy erőlködök. — nem akar meglátni valamit , hárítás.
  4. Pakolok , rendezgetek , csomagolok , de nem lesz rend , nem készülök el , el fogok késni . Esetleg valamilyen közlekedési eszközt le fogok késni. –döntésképtelen , halogató, kontrolláló alkat , nem akar felelősséget vállalni , egy helyben topog
  5. Wc-re kell mennem , de nincs elszeparált WC—2 út között vacillál, rejtőzködés, intimitást kerül.
  6. Rohannék de nem visz a lábam – múltban ragadás , félelem az elszakadástól
  7. El tudok lendülni , repülök , élvezem—életszeretet, szabadságvágy , könnyedség.
  8. Hegytetőről magaslatról nézek le , havas tájon kicsi emberek— nárcisztikus személyiség
  9. Liftben utazom  2 szint között nem tudok kiszállni –megrekedés, pesszimista , elmozdulástól való félelem
  10. Az utcán veszem észre hogy hiányos öltözékben mentem el . Kínosan érzem magam—intimitás probléma, szégyellős, szereptévesztés
  11. Szeretnék egy jót fürdeni de mindig közbejön valami . –hárító frusztrált személyiség
  12. Újra együtt vagyok a régi szerelmemmel –függőség, elszakadási nehézség

Tudományos érdekességek

 

Tudatos álmodók –Az átlagosnál jobb problémamegoldóképességgel rendelkeznek azok akik képesek a tudatos álomra – Állapítja meg Parick Bourke a brit Lincoln Egyetem pszichológus kutatója . Az álmodó az átélt cselekmény ellentmondásait felismerve tudatába kerül , hogy álmodik és irányítani is képes a történéseket. Ezt egy 30 tételből álló feladatsorral tesztelték és a tudatos álmodók 25 %-al jobb eredményt értek el.

 

Rémálom , rossz álom -Közel tízezer álmot gyűjtöttek össze a montreali egyetemen. A Sleep c. szaklapban a rémálmok és a rossz álmok jellegzetességeit gyűjtötték össze. Az az eredmény született , hogy a rémálmok komolyabb érzelmi megterhelést okoznak a rossz álmoknál. Visszatérő témák a rémálomnál: halál , betegségek , fenyegetettség és ezek olyan intenzívek , hogy felébred az álmodó, míg a rossz álmoknál inkább a személyközi konfliktusok jelennek meg. Itt inkább a szomorúság , bűntudat  vagy undor érzése volt jellemző.

 

Alvási pózok -A Hertfordshire Egyetem kutatói szerint az alvási pózok árulkodóak. Beigazolódott , hogy a testi közelség és az alvás közben érintés együtt jár a kapcsolattal való megelégedéssel. Valamint az extrovertált személyek hajlamosabbak közelebb húzódni a partnerükhöz , mint az introvertáltak.

 

Nagyok gondolatai az álmokról

dream lépcsőn fel

 

John Lennon : Az álom amit valaki csak egyedül álmodik , az csak álom. Az álom amit valakivel közösen álmodunk az a valóság.

 

Sigmund Freud : Az álmok tudattalan lelki fantáziák, mindig vágy teljesítők. Szerinte ezek a vágyak a legtöbb esetben agresszív  vagy szexuális színezetet ölthetnek. Azt állította , hogy a vágyainkhoz kapcsolt mindennapi történések , emlékek, tapasztalatok, kapcsolatok, ösztönök, és érzelmek keveredéséből kapjuk meg azt a konkrét álmot amit megálmodunk. Így kerül bele a valóság az álmainkba.

 

Stanislav Grof / cseh születésű amerikai pszichiáter   / : A mai álomelemzők az önismeret kreatív eszközének tartják az álmot. Amikor alszunk nemcsak a külvilággal , hanem  önmagunkkal is megváltozik a kapcsolatunk. Az álomban a lélek kendőzetlenül , lemeztelenítve jelenik meg.

Jung : Az álmok fő funkciója , hogy a tudatos munkát , a gondolkodást, az emlékezést kompenzálják. Olyan üzenetek , amelyek gyógyíthatnak és felkelthetik a tudattalan intuitív bölcsességét.

A személyes tapasztalatokra nem visszavezethető ősi motívumokat , az archetipikus képeket a kezdetektől fogva hordozza az emberiség a személyes tudattalan alatt meghúzódó kollektív tudattalanban. / lovag, sárkány, kő, kígyó, bölcs öreg, kristály stb / Ezek gyakran fel is bukkannak  az álmokban .

Pál Ferenc / lelkipásztor, mentálhigiénés szakember /Legmélyebb vágyaink kulcsszerepet játszanak lényeges álmaink megtalálásában . Az álmodás , álmodozás ha aktívvá teszi képzelőerőnket, ötleteket , új lehetőségeket is tárhat fel így hasznosnak bizonyulhat.

David Faulkes / amerikai gyermekpszichológus /: A gyerekek 2-3 éve kor előtt nem képesek az álmodásra. A 3-5 évesek a elsősorban rokonokról, állatokról, mesebeli szörnyekről álmodnak , az iskolások viszont már valós figurákról, helyzetekről. Az álmodó személyisége kb 8-10 éves kor körül lesz tetten érhető az álmaiban .

ÁLOMELEMZÉS

Néhány  álmot írok le beszámolók alapján név nélkül .Utána pedig egy lehetséges elemzést ._4_931404_85029

Fontos azonban tudni , hogy az álom mindig az álmodónak üzen , a saját élethelyzetére tekintve ő tudja igazán érezni, megérteni, hogy  mit  is akar neki üzenni .

ELSŐ ÁLOM

Megyek az utcán sétálok  városban egyszer csak egy nagy csődületet látok. Közelebb érek és látom,  hogy egy neves vezetőnk  bohócruhában, kalappal a fején énekel , táncol és ugrál a kör közepén . Az embereknek akik körbeállják tetszik ez éljeneznek tapsolnak. Az az érzésem, hogy  ez nem a híres embernek  szól , hanem annak,  hogy  ő nem csak miniszter tud lenni , hanem máshoz is ért. Először csodálkozom , aztán azt gondolom magamban miért is ne tehetné ?

LEHETSÉGES ELEMZÉS

A másság elfogadása

Ha mást csinálunk amit eddig az is jó lehet , abban is lehet sikerünk.

Ha mást csinálunk akkor is elfogadnak az emberek . Meg lehet újulni . Lehet változtatni.

MÁSODIK ÁLOM

Egy férfi fekszik a földön akit árammal kínoznak . Egyszer csak abbahagyják de ő azt mondja ne hagyjátok abba folytassátok . Mikor megint abbahagyják ő kezdi el kínozni magát .

LEHETSÉGES ELEMZÉS

Gondoktól ,kínoktól nem akar megszabadulni.

Benn maradás egy rossz helyzetben. Félelem a szabadságtól, az új helyzettől . Fáj , rossz de inkább ott marad nem változtat.

HARMADIK ÁLOM

Megyek egy üres szobában , teremben sehol senki körülöttem. Érzem, hogy végig kell mennem ezen a termen ez nem is kérdés . Nem félek, megyek.

A terem közepén egy óriási,  gyönyörű csillár millió égővel . Szép de nem vált ki belőlem különösebb érzelmet . Elmegyek a csillár alatt és egyszer csak egy óriási robajt hallok . Hátranézek látom , hogy leszakadt a csillár, ott van a földön. Nem ráz meg a dolog, tudomásul veszem és  megyek tovább.

LEHETSÉGES ELEMZÉS

Valami katasztrófa várható volt h bekövetkezik. Nem érinti az álmodót , sikeresen megússza de épp az utolsó pillanatban . Túl van a dolgon .

Esetleg valami óriási dolog történt a közelmúltban , katarzis, megkönnyebbülés, valamitől megszabadulás . Ő sikeresen átment ezen / megúszta . /

NEGYEDIK ÁLOM

Valaki azt mondta nekem , hogy nincs aki a buszt vezesse , vagy nekem kell vezetni a menetrendszerinti  buszt. Mintha anya mondta volna h nem fogom tudni vezetni a buszt.

Egy pillanatig inogtam aztán beültem és már ment is a busz szinte magától. Nyílegyenes úton száguldottunk. Én voltam a sofőr és azt kérdeztem a mellettem állótól  :Szoktak ilyen gyorsan menni a busszal ? Lehet ilyen gyorsan menni ? Nem szoktak , jött a válasz. Talán anya mondta.

Odaértem egy  megállóhoz de hogy be tudjak állni ahhoz egy nagy U kanyart kellett megtenni. Nagyon szűk volt a hely azt hittem nem fog menni , de gyönyörűen megfordultam és simán befordultam a megállóba ahol sok ember várt.

LEHETSÉGES ELEMZÉS

Busz , utazás az életutat ,a haladást az utunkon jelenti.

Bizonytalanság , hezitálás , látja hogy menni kell , meg kell valamit tenni , bátorság hiánya.

Anya vagy valaki más visszafogja , nem bátorítja az úton.

Mikor elhatározza magát minden megy simán , egyszerűen . Mikor úgy látszik hogy révbe ér / megálló / ott is bizonytalanság lép fel.

A vége abszolút pozitív , tedd meg cselekedj és jóra fordulnak a  dolgok.